Az alcím alapján érdekesnek ígérkezett a könyv, hiszen izgalmas olyan helyzetekről olvasni, amibe (remélhetőleg) nem kerülünk, (szerencsére) csak közvetetten szerezhetünk élményeket.
Nem volt rossz a könyv, de azért nem tartozott a "letehetetlen" kategóriába.
Közben tudtam meg, hogy Amerikában több évados sorozat is készült belőle, lehet, hogy majd belenézek, az is érdekes lehet, de a több évadot hosszúnak találom.
A könyvvel is volt egy olyan problémám, hogy szerintem ezt rövidebben is le lehetett írni, illetve, néhol kicsit "összedobáltnak" tűnt.
Ha valakinek elveszik a szabadságát, bezárják, az szörnyű érzés, semmiképpen sem szeretném átélni. De azért a leírás alapján az a fogház, ahol ő a büntetését töltötte, nem volt annyira elviselhetetlen. Maguknak sütni, főzni, hajnalban vagy este, amikor eszébe jut, kimenni az udvarra futni, vagy csak kiülni. Háááát.... Egy börtönben jártam, ott sokkal nagyobb szigorúságot tapasztaltam, mint a könyvben leírtak. Szörnyű élmény, hogy hiába tudtam, hogy csak látogató vagyok, mégis sokkolt, amikor becsukódott mögöttem a rács.....
Piper nem szívesen vállalta a tetteiért a felelősséget, szinte végig mást hibáztatott azért, hogy oda került. A regény vége felé van ugyan rá utalás, hogy megbocsátott Norának, aki belevitte a "kalandba".Azért, számomra eléggé idegesítő nőszemély volt.