Eredetileg az egyszavas című könyvnek szántam, aztán oda választottam egy másikat, így maradt bónusznak.

Varga Domokos Kamaszkrónika

A könyv 1971-ben született, azóta néhány dolog kicsit másképpen van, mint akkoriban, de a mondanivaló mai  napig aktuális. Véleményem szerint hasznos olvasmány lenne a kamaszoknak, akikről szó esik benne, a szülőknek, akik küzdenek a kamasz gyerekeikkel, vagy akár olyanoknak, akik még gyerekvállalás előtt állnak, esetleg van már gyerek, de még kamaszkor előtti korú. Nekik jó felkészülés lehet arra, hogyan tudnának a világ dolgai után érdeklődő gyerekeket, fiatalokat nevelni.
Egyébként is az a véleményem, hogy gyerekvállalás előtt hasznos lenne felkészülni a gyereknevelésre, nemcsak annyiban, hogy hogyan kell pelenkázni, fürdetni a csecsemőt, mit kell neki enni adni..... stb. Sokkal többre lenne szükség a fiatal szülőknek, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy a mintákat a saját családjából eleve magával hozza. Nekik külső fogódzóra lenne szükség. Amikor a főiskolára jártam, pszichológiából rengeteg olyan információra tettem szert, amit használni tudtam volna korábban (akkor a gyerekem már kiskamasz korban járt).

A könyv különböző témakörökre van bontva, szó van benne az író régi kamaszkoráról és a gyermekei kamaszkoráról is. Néhány dologgal nem értettem egyet ugyan az íróval, de ezek elenyészőek voltak. Aztán volt olyan is, amelyhez, úgy gondolom, nagyon meghatározó a családi háttér. Ilyen például az, hogy a gyerekei a diákmunkából megkeresett pénzen külföldre mentek. Az én (szűk) családomban 18 éves koromig SENKI nem lépte át a határt. Akkor, hogyan biztattak volna arra, hogy menjek, nézzek szét. Ez persze ma már teljesen másképpen működik, a fiatalok előtt kinyílt a világ. Viszont, jóval kevesebb a diákmunka (legalábbis a környékünkön), tehát az utazáshoz jelentős szülői segítségre van szükség.
A másik a "házi tudományos előadások". Értelmiségi családban ez jobban megvalósítható, vagy legalábbis mindenképpen kell a gyerek felé valamiféle ösztönzés, de egy átlag családban sem a gyereknek, sem a szülőnek eszébe sem jut ilyet szervezni.
Erről viszont nekem eszembe jutott egy régi gyerekkori történet. Nem szerveztünk tudományos előadásokat, csak egyszer színházit. Falun éltem, nálunk a délutánok és a nyarak fára mászással, kergetőzéssel, focizással, ilyesmi kinti programokkal teltek az utcabeli gyerekekkel. Egyik évben az egyik utcabeli családhoz nyaralni jött egy "városi" lány. (Kb. 9-10 évesek voltunk.) Ő kitalálta, hogy csináljuk színházat az utcabelieknek. Arra már nem emlékszem, mit játszottunk, de elkészítettük a jelmezeket, a díszleteket, készítettünk és árultunk jegyeket az előadásra, megtanultuk a darabot és egy vasárnap délután sikerrel elő is adtuk. Nagyon élveztük, de Mariann nélkül ez soha nem jutott volna eszünkbe. Színházban sem jártunk, falun nem volt, a városba nem mentünk, legfeljebb az iskolában voltak ilyen-olyan előadások. Később a lány már nem jött, nélküle pedig többé nem szerveztünk színházat.
Egyik dolog amivel nem teljesen értettem egyet, az az olvasás megszerettetése volt. Manapság ez pont téma nagyon sok fórumon, de inkább csak a probléma felvetéséről van szó, tuti megoldást senki sem tud rá (valószínűleg ilyen nincs is), a vélemények is igencsak megoszlanak. Vannak akik egyetértenek Varga Domokossal, hogy Jókai, valamint az Egri csillagok olvasása az ifjúság épülésére szolgál, erősíti bennük a hazaszeretet érzését. Van olyan vélemény, hogy "modernizálni" kellene a kötelező olvasmányok listáját, mert "elavultak" már azok a könyvek, amelyeket olvasni kell az iskolában. Nem tudnám megmondani, hogy mi lenne a jó megoldást, nem is az én tisztem a megoldás keresése. Úgy gondolom, ez eléggé gyerekfüggő. Erre néhány példa: Engem ötévesen rokon lányok tanítottak meg írni-olvasni, akik nyaranta vigyáztak rám. Innentől kezdve imádom az olvasást, gyerekkoromban több kisebb könyvtárat kiolvastam (ahogy írtam, falun laktam, többfelé is). Be kell vallanom, a kötelező olvasmányok viszont nem tartoztak a kedvenceim közé, talán pont azért, mert kötelező. Voltak persze kivételek abban is, amire nagyon jól emlékszem, az a Nyomorultak. Azt nagyon szerettem. Vagy például Voltaire Candide-ját. hát, ilyen fura ízlésem van. A lányom imádta a meséket, esténként mindig mesére aludt el, a kedvenceit már kívülről fújta. Amikor már tudott olvasni, próbáltam rávenni, hogy ő olvassa fel a mesét. Na, azt nem. Az sokkal jobb, ha anya olvassa. Csakhát semmi mást sem akart olvasni. A kötelező olvasmányokkal küzdöttünk, nem akart menni. Bármivel próbálkoztam, semmi sem tetszett neki annyira, hogy elolvasta volna. ötödikes volt, amikor megkapta a Harry Potter első kötetét. Két hét alatt elolvasta és kérte a következőt. Azzal már egy hét alatt végzett, jöhetett a következő. Azóta olvas. Nemcsak Harry Potter és társait (persze szórakoztatót irodalmat is), többek között szereti Márait, egyik kedvence volt a Bűn és bűnhődés.
S a harmadik, egy még fiatalabb gyerek példája. 12 éves, s ő aztán ellenáll mindenféle könyves kísértésnek. Történtek próbálkozások mindenféle érdekes, kedvenc témájú könyvvel, sok kép, nagy betűs..... Semmi. Ez azért is érdekes, mert a szülei mindketten szeretnek olvasni, a példa előtte van. Úgy gondolom, ilyen is van, nem vagyunk egyformák, lehet, hogy ő sosem szereti meg az olvasást, elolvassa, amit muszáj és kész.
Jól elkanyarodtam kiindulástól, visszatérve rá: még sokféle témát érint a könyv, érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta, néhány dolgot biztosan tudunk belőle hasznosítani.