Hú, sikerült a végére érnem a több, mint ötszáz oldalas könyvnek. Konkrétan 571 oldal. A könyv Mons Kallentoft Halálos nyár című műve. Svéd krimi. Könyvtárban bogarászva akadtam rá, szeretem a krimiket, svéd könyveket nemigen olvasok, gondoltam, lássuk.
Nos, ez nem egy szokványos krimi. Az első néhány oldal után úgy gondoltam, inkább keresek valami más könyvet, valahogy nem tudtam hova tenni. A Prológust nem is értettem. Idézet belőle: "Ti, nyári angyalaim. Hófehér csápokat láttatok, szaggató póklábakat és nyúlkarmokat. Figyeltelek, begyűjtöttelek és elkaptalak benneteket. És most megérkeztem. A férfi a kanapén ül. Hasa felnyitva, csillogó fekete kígyók tekeregnek belőle a padlóra. Látod?"
Nem adtam fel rögtön, olvastam tovább, aztán valahogy felvettem a történet fonalát és olvastatta magát a könyv. Kicsit sok volt benne a leírás, a "lelkizés". Nem ismerem a svéd viszonyokat, de sok rasszista megnyilvánulás volt a könyvben. Fura volt a rendőri túlkapás elfogadása.... Sőt, az egész nyomozás fura volt, a hagyományos krimikben nem ezt szoktuk meg. Olyan érzésem volt, hogy fogalmuk sincs, mit kellene tenniük, csak próbálkoztak erre-arra. Azért a történet felépült a végére és a tettest is megtalálták. Meglehet, hogy a "Véres tél" című könyvét is elolvasom egyszer az írónak. :)
Meglepett, hogy a könyvkihívás oldalon már volt olyan, aki olvasta ezt a könyvet. Azt hittem, csak én vagyok ilyen elvetemült. :D