Selmeczi Mari Randevú a Broadwayn című könyve a borítója alapján kiválasztott könyv kategóriába került, ami annyi kiegészítéssel igaz, hogy a címét is megnéztem. :)
A könyvtárban nézelődtem és valóban csak kinézet alapján vettem le a könyvet a polcról. El szoktam olvasni a fülszöveget, ebben szerepelt, hogy „Selmeczi Mari eddig megjelent könyveiben…. „ – mondom, ki az a Selmeczi Mari?! Az író nevét addig el sem olvastam.
Tény, hogy a szórakoztató könyveket szeretem inkább, mint a túl mély mondanivalóval rendelkezőket. Ez a könyv a szórakoztató kategóriában nálam igen előkelő helyet ért el. Nagyon tetszett, nem volt szokványos a történet, voltak humoros részek, s volt benne minden: bűntény, nyomozás, szerelem, romantika, egy csipetnyi politika és ugyanolyan csipetnyi gazdaság. Utóbbi kettőből éppen csak annyi, ami még elmegy egy könnyed olvasmányban.
Amíg írtam a véleményt, közben jutott eszembe, hogy még mindig nem tudom, ki az a Selmeczi Mari, úgyhogy ideje megkérdezni a Google-tól.
Így ismeretlenül is….., szerintem, fogok még olvasni ettől az írónőtől, ha találok tőle más könyvet is.
Kiegészítés:
Fentivel együtt 3 könyvet láttam, amit az írónő írt, talán belefutok még valamelyikbe.